RENDKÍVÜLI: KIZÁRTÁK PETRUSKÁT!
Kategória: Dal 2019

Igaznak bizonyult a plágiumvád, így A Dal 2019 döntőjében nem vehet részt Petruska, helyette Oláh Gergő lép színpadra!

Az alábbi, 2010-es felvétel alapján a Help Me Out of Here c. dal nem felel meg sem A Dal, sem az Eurovízió szellemiségének, így a dalt diszkvalifikálták a versenyből. A zsűri és a közönség összesített pontszáma alapján Oláh Gergőé a póthely.

A versenyek szabályai értelmében ezennel a MEF is diszkvalifikálja a dalt az OGAE Second Chance szavazásunkon. (Ez a többiek eredményét nem befolyásolja, így a szavazást nem kell elölről kezdenünk.)

Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektorhelyettesének szakmai állásfoglalása a következő: „Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis, esetünkben a Petruska dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend dallal, ezért a Help Me Out of Here c. dal plágiumnak minősíthető.”