ÉLŐ: ők alkotják A Dal 2018 mezőnyét!

Folyamatosan frissülő cikkünkben jelentkezünk az Akváriumból, a Dal 2018 sajtótájékoztatójáról.

Minden gyerek várva várta a mai napot, ahogy az Eurovízió hazai rajongói tábora is. Az MTVA az Akváriumban jelenti be, hogy kik alkotják a zsűrit, kik lesznek a műsorvezetők és a lényeg: kik és milyen dallal indulnak? A sajtótájékoztató 10 órakor veszi kezdetét.

Az Akvárium környékén eddig őket láttuk: Gulyás Roland, Horváth Tamás, Lóci (Lóci játszik), a Leander Kills több tagja, Henderson Dávid, Peet Project, Takács Noémi (Bülbüls), ByTheWay, Vastag Tamás, Ham ko ham, Szabó Ádám.

Betereltek minket a Nagy Hallba, ahol show körülmények között áll készen a terep a sajtótájékoztatóra. Bent pedig best of Dal dalokat játszanak, most épp a Fall Like Rain szól…

Közben észrevettük a Maszkura és a Tücsökraj énekesét is és Heincz Gábor Bigát. A Leander Kills rajongókat megnyugtatjuk: az előbb sétált el előttünk Köteles Leander is, most már szinte biztos, hogy nem véletlenül vannak itt. A teremben láttuk Király Viktort és a legelső Dal-fellépőt, Kökény Attilát.

Megjött a címvédő Pápai Joci is. Eddig még nem láttunk néhány arcot, akire viszont számítottunk, ilyen például Tatár Csilla vagy Harsányi Levente.

Lassan mindenki helyet foglal és kezdődik…

A terem elsötétült és már szól is az Origo.

A színpadon Rátonyi Kriszta és Freddie köszönt minket! ŐK LESZNEK A MŰSORVEZETŐK A DALBAN IS!!!

A Zsűri

Frenreisz Károly

Schell Judit

Both Miklós

Mező Misi

Két újonc, habár Mező Misi már volt zsűritag egy másik csatorna másik műsorán. Schell Judit a színpadi jelenléttel tud majd foglalkozni. Both Miklós és Frenreisz Károly pedig már rutinos.

Az indulók

Andy Roll – Turn the Lights On

AWS – Viszlát nyár

Ceasefire X – Satellites

Dánielfy Gergely – Azt mondtad

Fourtissimo – Kisnyuszi a kalapban

Gulyás Roland – Hypnotized

Ham ko Ham – Bármerre jársz

Heincz Gábor „BIGA” – Good vibes

Horváth Cintia – Journey

Horváth Tamás – Meggyfa

Király Viktor – Budapest Girl

Knoll Gabi – Nobody to Die for

Leander Kills – Nem szól harang

Living Room – Kirakat élet

Maszkura és a Tücsökraj – Nagybetűs szavak

Mayalina – Nekem Te

Nemzenekar – Waiting

Nene zenekar – Mese a királyról

Noémo – Levegőt

Nova Prospect – Vigyázó

Peet Project – Runaround

Polgár Odett – Aranyhal

SativuS – Lusta lány

Süle Zsolt – Zöld a május

Szőke Nikoletta, Kökény Attila, Szakcsi Lakatos Róbert – Életre kel

JELA feat. Eszes Viki – Egy szó, mint száz

The Matter – Broken Palms

Tolvai Reni – Everest

Vastag Tamás – Ne hagyj reményt

YesYes – I let you run away

 

Hamarosan frissítjük A Dal 2018 oldalunkat is a legfontosabb adatokkal.