Archívum a szerzőtől
Igaz kicsit megkésve, de újra jelentkezik a heti hírcsokor! Minden kedden beszámolunk az előző egy hét eseményeiről, természetesen szigorúan Open up szemszögből. Most rendhagyó módon az összes eddigi eseményről számot adunk Nektek! Kezdjük is! 🇧🇪 Belgium Még tavaly október 1-én […]
Posztolva Kovács Regő Kevin által a kategóriá(k)ban: ESC, ESC 2018, Fordítás, Kedvenc Dal, OGAE, Retro Contest, Second Chance, Song Contest, szavazás, válogatók 2018
Szinte hihetetlen, de véget ért a 2018-as válogatószezon, teljes lesz a mezőny! Nézzük is, hogy kik és hogyan választottak az utolsó bő lére eresztett dalbejelentős héten! Az összefoglaló után pedig mutatjuk, hogy mi várható a továbbiakban.
Posztolva Kovács Regő Kevin által a kategóriá(k)ban: A Dal, Dal 2018, ESC, ESC 2018, MEF, válogatók 2018
Múlt héten Sanremótól Londonon és Koppenhágán át, a tordai sóbányáig zajlottak a válogatók. Még Pozsonyban is, pedig Szlovákia idén sem vesz részt az Eurovízión. Idehaza kis híján kongattak a Nem szól harangnak, mutatjuk a heti Eurovíziós körképünket!
Málta és Svájc is választott, dübörögnek a nemzeti döntők, nézzük is meg, mi történt a héten!
Egy hatalmas adag hírrel érkezünk, vessük is bele magunkat a felgyorsult eseményekbe!
A második kávé mellé, esetleg ébredés utánra, vagy a tanórák közti szünetben: itt egy csokor hír
Már csak pár adag van a töltött káposztából, de hírből van jó sok. Ezeket hoztuk Nektek!
Már csak egy hét karácsonyig! Újabb csokor hír az előző hét eseményeiről.
Tegnap már a második gyertyát gyújtottuk, így érezhetően közeleg az év vége. Jelen posztban a felpörgött eseményekről számolunk be.