Szombaton megszakadt a szívem: az AWS énekese, frontembere, lelke – Örs – a földről az égig emelkedett.
Amikor a 2018-as Dal mezőnyét először végighallgattam, akkor találkoztam először Örssel (akkor még csak én vele, ő velem még nem). Abban a pillanatban tudtam, hogy a Viszlát nyár letaszíthatatlan lesz a személyes toplistámról. Mert metál. Mert mély. Mert intelligens. Egy kicsit csibész, de igazából csupa jóság. Mint később kiderült: épp, mint Örs.
A Dal felvételei után, a backstage-ben dobozos sörrel a kézben adtak interjút a srácok, mint tisztességes rockerek. Az első kanyar után kicsit sajnáltam őket, mert a személyes kedvenceim sosem nyernek. Miután a döntőbe jutottak, már a kiszámítható végeredményt tartalmazó okos-excelemet mutogattam lelkesen a menedzserüknek, hogy vagy ők, vagy a yesyes megy Lisszabonba. Nem hitte el teljesen, de azért megköszönte nevetve.
Aztán megtörtént a csoda. „Gratulálunk, metál fog szólni Lisszabonban!” – mondta Freddie, de én ezt már nem hallottam, mert torkomszakadtából üvöltöttem. Pár héttel később már a MEF-tagoknak rendel pólókért mentem házhoz (ma kérdés sem volt, hogy azt veszem fel). Eltelt még pár hét és a MEF-találkozón ott volt 4 zsiványlegény az ötből. Akkor valahogy előjöttek az emlékeim a tanáréveimből: mindig azok a diákok voltak a legszimpatikusabbak, akik kicsit rosszak, hogy leplezzék a jóságukat. Örsnek nem ment ez valami jól, mindig csupaszív srác volt. És érezhetően ez ragadt át a többiekre is.
Örs soha nem mondott nemet: ha azt kértem Lisszabonban, hogy pózoljon a MEF-papucsával, megtette. Sohasem felejtem el, hogy a második sajtótájékoztatón Lisszabonban az ukulelémen játszik Kökényesi Dani, hozzá pedig Örs énekli az akusztik Viszlát nyarat. Ha megkérdeztem, lenne-e zsűri a MEF Fordítóversenyén, gondolkodás nélkül igent mondott (aztán persze jól lepontozta a metál-fordításomat…). Ha megkérdeztem, hogy lenne-e pontbemondónk a Song Contestre, kaptam egy ingyenjegyet tőle a soron következő ersch fellépésre, hogy utána felvesszük. A koncert és a felvétel között kb. másfél órát vártam, mert minden egyes rajongóval szóba állt, szelfizett. Megkérdeztem, hogy lehet ehhez türelme, azt válaszolta, hogy annyi szeretetet kap ezáltal, hogy az a minimum, hogy hálából ad vissza egy mosolyt. (A pontbemondás videóanyaga végül sajnos használhatatlan lett.)
Ha megcsapta a hírnév szele, ő két lábbal a földön maradt. Nem tartotta magát se többre, se kevesebbre bárki másnál, ember-ember viszonyban igyekezett maradni mindvégig. Nekem legalábbis ez marad meg belőle. Ez tette őt különlegessé, értékessé, csodává. Meg persze az alkotásai, azok, amiken keresztül örökre köztünk marad.
Elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant – ezek voltak az AWS gyászjelentésének első szavai. Betölteni a betölthetetlent – ez a rettenetesen nehéz kérdés vár még a csapatra, de persze nem most, most nem ennek van az ideje. Amennyire én ismertem (amennyire engedte, hogy ismerjem), Örs most csak szerényen annyit kérne, hogy legyünk szívesek tovább szeretni egymást és habzsolni az életet, nem arra gondolni, hogy fáj a hiánya, hanem emlékezni a sok szépre és jóra.
Kívánunk Örs családjának, az AWS-nek, barátainak, mindenkinek, akiben űrt hagyott a távozása, a hazai és nemzetközi rajongóinak – rengeteg erőt ehhez.
Nyugodj békében, Örs!
Vámos Tamás
elnök, MEF