KDP 2016 – Most kiderül, kik jutottak a Döntőbe!
Kategória: Kedvenc Dal

Elérkeztünk az utolsó részhez. A múlt héten 24 dalra szűkült a mezőny, most viszont kiderül a TOP12, azaz a Döntő mezőnye.

Az alábbi videóból minden kiderül, alatta pedig az erősen spoileres lista a Döntős dalokról. A Döntőben már sorrendet kell majd felállítanod a 12 dalhoz, de a szavazás csak november 12-én kezdődik majd. (Addig még kisorsoljuk a pontos rajtsorrendet, hiszen youtube-showval készülünk!)

A döntősök listájából kiderül, hogy 4 olyan dal jutott be, akik tavaly is a döntőben szerepeltek és 4 olyan, ami tavaly az elődöntőbe nem jutott be. A tavalyi döntőből bejutott az első három helyezett, de a negyedik Rise Like A Phoenix már nem. Ugyanakkor az már most eldőlt, hogy ismét a Running a kedvenc magyar dalunk.

A döntős mezőny tehát (kronológia szerint):

1974 – Svédország – ABBA – Waterloo (tavaly elődöntős)

2007 – Szerbia – Marija Serifovic – Molitva (címvédő)

2007 – Ukrajna – Verka Serduchka – Dancing Lasha Tumbai (tavaly elődöntős)

2009 – Észtország – Urban Symphony – Rändajad (a nevezési szakaszban jutott be, tavaly a 2. körben egyetlen vokssal maradt le az elődöntőről)

2010 – Izland – Hera Björk – Je ne sais quoi (a nevezési szakaszban jutott be, tavaly a 2. körben holtversenyben állt a még továbbjutó dallal, de a másik dal ment tovább)

2010 – Törökország – maNga – We Could Be the Same (a nevezési szakaszban jutott be, tavaly a 2. körben ötödik lett, így kiesett)

2012 – Macedónia – Kaliopi – Crno i belo (tavaly elődöntős)

2012 – Svédország – Loreen – Euphoria (tavaly döntős: 2.)

2014 – Magyarország – Kállay-Saunders András – Running (tavaly döntős: 6. – a legjobb helyezésű magyar)

2014 – Svédország – Sanna Nielsen – Undo (tavaly döntős: 3.)

2015 – Észtország – Elina Born & Stig Rästa – Goodbye to Yesterday (tavaly elődöntős)

2016 – Oroszország – Sergey Lazarev – You’re the Only One (nevezési szakaszban jutott be, idei dal)