ESC2017 – Heti Hírek

A múlt héten heves dalzáport élhettünk meg: már csak három dalt fed homály. A Melodifestivalen döntője mellett a vasárnapi bejelentések okozták a tökéletes végszót – a legkisebb és a legnagyobb ország dala is bemutatkozott. Ezen a héten mindenképpen véglegessé válik a mezőny, mutatjuk, hogy állunk.

A hét folyamán számos ország bemutatta a dalát. Volt, aki menetrend szerint, volt, akinek kiszivárgott és volt, aki minden előjel nélkül ejtette ámulatba (vagy valami egészen másba) a hallgatóságot. Mivel jó néhánynál a legérdekesebb maga a dal, ezért nem linkeljük őket ide külön, összeszedtük őket az idei Eurovízión indulókat tartalmazó külön oldalunkon. Úgy mint: Ausztrália, Azerbajdzsán, Belgium, Írország, Izrael, Macedónia, Montenegró és Szerbia.

Görögország

Hétfőn Demy három dala közül választottak Görögországban. A stúdióban a két legnagyobb Eurovíziós rajongói hálózat (OGAE és INFE) helyi képviselői voltak jelen.

A nemzetközi zsűri szavazata 30%-ban számított: a 10 országból Azerbajdzsán kivételével mindenki a This Is Love címűt választotta. Ezzel szinkronban volt a 70%-ban számító közönségszavazás, ott is ez a dal tarolt, így Demy Kijevben mutathatja meg, „mi a szerelem”.

https://www.youtube.com/watch?v=sBom9VecMKw

Franciaország

A franciák már majdnem egy hónapja bemutattát Almát és a Requiemet, de a múlt héten – váratlanul – kaptunk egy angol-francia kétnyelvű verziót is, amit visznek Ukrajnába: májusban ezt hallhatjuk a színpadon. Új klip is jár az új verzió mellé, íme:

(lehetne a Gravity-é is ez a klip – szerk.)

Svédország

Nincs Melodifestivalen győztes nélkül. Idén kifejezetten sűrűre sikeredett a mezőny, hiszen a közönségkedvenc csupán 6 ponttal kapott többet, mint a második (57-51), de a harmadik Robin Bengtsson dala (50 pont) a nemzetközi zsűrinél kiemelkedett, így az I Can’t Go On megy Kijevbe. Sokak örömére.

https://www.youtube.com/watch?v=bjd6ll3RP6s

Izland

Európa észak-nyugati csücskében is szombat este tartották a válogató, a Söngvakeppnin döntőjét. A vigaszágon bejutó Bammbaramm annak rendje és módja szerint tökutolsó lett, a szuperdöntőbe a Paper és az Is This Love? dalok kerültek. Habár Svala Björgvinsdóttir Paper-je kétszer annyi szavazatot kapott, érdemes a vetélytárs Daði Freyr társadalomkritikus-vicces-cuki-kamugagyi produkcióját is megnézni – legalább egyszer, de csak ha éppen jó kedved van. A szakmaiság és a zeneszeretet nyert, idén nem Izland hozza a „WTF” élményt az Eurovízióra. (Marad a román jódli-hip-hop és az olasz táncoló gorilla?)

Norvégia

A szombati északi kontingensbe tartozott még Norvégia is. Az Melodi Grand Prix egyik érdekessége lehetett, hogy a nemzetközi zsűriben Magyarország is képviseltette magát. A szóvivőnk (szó szerint kivitte magával…) Freddie volt, de az íreket a korábbi Eurovízió legenda, Johnny Logan képviselte. És hogy-hogy nem, amikor visszakapcsoltak „Írországba”, a mögötte lévő dublini háttér eltűnt, így az MGP színpadán felcsendült a Hold Me Now. Szupermeglepetés.

A műsorban egyébként volt minden. Természetanyától kezdve ütős rockzenén át egy ütős dalig a mama pici fiacskájáról, de egy, a magyar zsűri által is győztesnek kikiáltott mainstream dal nyert: JOWST – Grab the Moment.

Litvánia

Mi történik akkor, ha van egy tízhetes válogató sorozat – egészen meglepően rugalmas szabályokkal – aminek az utolsó pár hetét ugyanaz, a Fusedmarc és a Rain of Revolution című daluk nyeri? Hát semmi meglepő, megnyerik a döntőt is. Simán.

https://www.youtube.com/watch?v=ART5FMcn-mI

Oroszország

Ha Oroszország, akkor a múlt hét arról szól, hogy indulnak-e egyáltalán? A helyi propagandagépezet azt sulykolta, hogy bojkottálni kellene az Eurovíziót, mivel nem látják az ukrán fél részéről, hogy garantálni tudnák az orosz delegáció biztonságát. Az eheti delegációvezetők találkozóján várhatóan nem vesznek részt Kijevben, ami miatt bírság jár, de kizárás nem. Még szombat este is arról számolt be az ESC-közeli média, hogy semmi jele nincs annak, hogy Oroszországnak lenne jelöltje az idei versenyre.

Aztán vasárnap este egyszer csak bejelentették, hogy Julia Samoylova fogja őket képviselni a Flami Is Burning című számával. A 27 éves énekesnő-zeneszerző a 2013-as orosz X Faktorban is részt vett, 2014-ben pedig fellépett a Paralimpia megnyitóján. Egy gyerekkori betegség miatt tolószékbe kényszerült.

San Marino

Valentina Monetta visszatér!!! Negyedjére vesz részt a legsikeresebb san marinó-i Eurovíziós szereplő, ezzel pedig beállítja a részvételi rekordot. Ezúttal duettben indul, partnere az amerikai Jimmie Wilson lesz. A számuk címe: Spirit of the Night. Tartozik hozzá még egy fontos mérföldkő: a dalt – ahogy az énekesnő korábbi ESC-dalait is – a német Ralph Siegel szerezte. Ezzel a zeneszerző immár a 25. dalt adta az Eurovíziónak. Ő írta pl. a Dschinghis Khan-t és az Ein bißchen Frieden-t is, na meg a 23 másikat.

Nincs vége, ez lesz

Mára ígért Bulgária dalbemutatót, valamint szombatra Örményország. Utóbbiak októberben kezdték meg a válogatójukat, ahol kiderült decemberben, hogy Artsvik fogja őket képviselni. Elsőkből így lesznek az utolsók, reméljük, a rendelkezésre álló rengeteg időt alaposan kihasználták. Továbbá, várható még szintén a héten Albániától a Botë angol verziója, azaz a „World”.

UPDATE: Bulgáriát a moszkvai születésű, pár nap múlva 17-et betöltő Kristian Kostov fogja képviselni, dalának címe pedig Beautiful Mess lesz. Hivatalos dalbemutató ma 17 órakor.