Kedvenc Dal – Túl az 1. kör háromnegyedén
Kategória: Kedvenc Dal

Lassan 4 hónapja, hogy elkezdtük keresni 1396 Eurovíziós dal között a kedvencünket, és még mindig hátra van 5 hét az első rostából. Ez azt jelenti, hogy a leghosszabb szakasz háromnegyedéhez érkeztünk, nézzük a statisztikát!
(Aki erre annyira nem kíváncsi, már most szavazhat a 16. heti dalokra.)

Évek

A legtöbbször eddig 2008, 2009 és 2012 dalaira szavazhattunk, 34-34 dal került elő ezekből az évekből. A továbbjutást nézve már nincs egál: a belgrádi Eurovízióról 11, a moszkvairól 18, míg a bakuiról 25 dal vehet majd részt a 2. körben.

A 2008-as év osztozik 2004-gyel a negatív rekordon is: 23-23 kiesővel az „élen” állnak. (2004-ből eddig 25 dal került elő.)

Az arányokat nézve eddig úgy tűnik, hogy 2014 a kedvenc évünk, az előkerült dalok 88,89%-a továbbjutott; a dobogón követi ezt az évet még 2013 (86,21%) és 2012 (73,53%).

A továbbjutók számát nézve a sorrend a fentitől nem nagyon tér el:

1-2. 2013 és 2012 (25-25 továbbjutó dal)
3. 2014 (24)
4. 2015 (20)
5. 2009 (18)

Ez azt is jelenti, hogy a 2012, 2013 és 2014-es dalok között lesz legalább 10 illetve 8, ami egy csoportba kerül a következő körben egy saját évében szereplő dallal. (A 2. körben 20 csoport lesz.)

A legrégebbi továbbjutók:

1. France Gall – Poupée de cire, poupée de son (Luxemburg, 1965)

2. Cliff Richard – Congratulations (Egyesült Királyság, 1968)

3. ABBA – Waterloo (Svédország, 1974)

France Gall, 1965

1996 az utolsó olyan év, ahonnan még nincs továbbjutó, a későbbi évek mindegyikéből van legalább egy a 2. körben.

Országok

Először is a veszteséglista: Andorra és Marokkó összes dalára lezárult már a szavazás és egyik országból sincs továbbjutó… Rajtuk kívül befejezte Grúzia és San Marino is, 2 illetve 3 továbbjutóval.

A legtöbbször, 49-szer Németország dalaira szavazhattunk, mögötte 44-44 dallal Franciaország, Norvégia és Svédország.
Közülük a németeknek 11, a franciáknak 6, a norvégoknak 9, a svédeknek 12 továbbjutójuk van.
Németország
A legtöbb, 40 kiesővel Svájc rendelkezik (43 dalból), őket követi 38-38 kiesővel Belgium (42), Franciaország (44) és Németország (49). A lista 5. helyezettje az Egyesült Királyság: 43 dalából 37 kiesett.

Ezeknél az országoknál is cefetebbül áll – de legalább még versenyben van – Monaco, Szerbia és Montenegró és Szlovákia, mivel ezekből az országokból még nincs egyetlen továbbjutó sem. Ezen a héten északi szomszédainktól 2 dalra is lehet szavazni, valamint Monaco is képviselteti magát eggyel.

(Szintén továbbjutó nélküli Ausztrália, de tekintve, hogy az egyetlen dalukra még nem lehetett szavazni, azt sem igazán mondhatjuk, hogy rosszul állnak. {nullával ugyebár nem osztunk})

Svájc
Egészen másfelé keveredünk, ha azt nézzük, az adott ország eddig előkerült dalai közül hányat juttattunk tovább:

1. Moldova 87,5% – (8-ból 7 továbbjutott)
2. Azerbajdzsán 85,71% (7-ből 6)
3. Ukrajna 77,78% (9-ből 7)
4. Magyarország 70,00% (10-ből 7)
5. Montenegró 66,67% (6-ból 4)

 Moldova

AzerbajdzsánUkrajna

Ha továbbjutók számát nézzük, akkor az alábbi a sorrend:
1. Svédország (12 továbbjutó)
2. Németország (11)
3. Norvégia (9)
4-8. Izland, Magyarország, Moldova, Oroszország és Ukrajna (7-7)
 Svédország

NémetországNorvégia

Egyéb szempontok

Győztesek

Az eddigi 60 Eurovízió 63 győztese közül 46-ról szavazhattunk, közülük 27 továbbjutott. A legrégebbi a fent említett ’65-ös dal, míg a legfrissebb győztes, aki kiesett, a ’93-as Why Me? A ’65 előtti győztesek közül már csak a Non ho l’età van hátra, egészen pontosan ezen a héten lehet rá szavazni. ’93 utáni győztesek közül még nyolcan hátra vannak:

  • I Wanna (2002) és The Voice (1996): 16. hét
  • Only Teardrops (2013) és Believe (2008): 18. hét
  • Fly on the Wings of Love (2000) és Wild Dances (2004): 19. hét
  • Nocturne (1995) és Satellite (2010): 20. hét

Érdekesség, hogy ’69 négy győztese közül 3 már előkerült (és ki is esett), de vajon a negyedik, a Vivo cantando végre behúzza-e majd a továbbjutást…?

És az eddig említettek közül még 7 győztes hátra van:

  • 17. hét: Making Your Mind Up (1981), Si la vie est cradeau (1983)
  • 18. hét: A-Ba-Ni-Bi (1978), What’s Another Year (1980)
  • 19. hét: Tu te reconnaîtras (1973)
  • 20. hét: Puppet on a String (1967), Après toi (1972)

Magyarok

Sokáig úgy tűnt, hogy nagyon elfogultak leszünk, és nem lesz kiesőnk. Aztán jött a 8. hét, ami éppen nevezhető volt magyaros hétnek is, mivel 3 dalunk is szerepelt a szavazólapokon. Azonban a ’98-as indulónk, Charlie és a Holnap már nem lesz szomorú alulmaradt a 2011-es dán New Tomorrow és a 2013-as máltai Tomorrow-val szemben. (Ez volt a másnapos csoport.)

Azóta – Bayer Friderika kivételével – az összes ’90-es évekbeli dalunk kiesett (tehát Szigeti Csaba és a V.I.P. is), viszont az ezredfordulón túliak állják a sarat… még… Ezen a héten Rúzsa Magdi és Ádok Zoli is továbbjuthat, az utolsó magyar, ByeAlex a jövő héten jön.

Ideiek

A leginkább fülünkben csengő 40 dal közül eddig 32 került elő, amiből 20 tovább is jutott.

Ezen a héten Máltára és Szerbiára lehet szavazni, a 18. héten jön Ausztria és Szlovénia, a 19. héten Ausztrália és minden idők legjobb másfél perces punk rock produkciója az Eurovízión: Finnország. Az utolsó hétre marad Oroszország és az Egyesült Királyság.


Szóval még egyszer: szavazni itt lehet, az eddigi továbbjutókat böngészni pedig itt.